1 2 3

Keletről nyugatra

A Pannon Filharmonikusok koncertje Rosztropovics tanítványával Pécsett és Budapesten.

Oroszország Franciaországgal, az irodalom a zenével, a fantázia a varázslattal találkozik a Pannon Filharmonikusok hangversenyén, 2015. február 5-én Pécsett, a Kodály Központban, február 6-án Budapesten, a Művészetek Palotájában.

A koncert műsorának mindhárom orosz származású zeneszerzője kapcsolatba került a korabeli nyugat kulturális termékeivel, miközben a századforduló Franciaországa a keleti kultúrcikkekért lelkesedett, így a két zenei világ találkozása törvényszerű volt.

Csajkovszkij visszatérő vendége volt Párizsnak. A vihar című zenekari fantáziáját is egy európai útja során komponálta, mindössze két hét alatt. Shakespeare munkásságával az Ötök néven ismert zeneszerző-csoportosulás vezetője, Balakirev hatására került kapcsolatba. A vihar megzenésítésének ötletét pedig Sztanszlov, korabeli orosz zeneszerző, elismert kritikus és kultúraszervező adta. Shakespeare műveinek érvényessége nem ismer sem földrajzi, sem korszak-, sem műfaji határokat. A drámaíró mondandója ihlette zeneművek többsége a 19 . században született, köztük Csajkovszkij A vihar című kompozíciója is, mely zenei eszközökkel játssza újra a dráma tartalmi esszenciáját.

Sokan Sztravinszkij, a századforduló zeneszerzője szellemi otthonának is Párizst, a korabeli Európa kultúrközpontját tartják, hiszen első sikerei a francia városhoz kötik a komponistát. Petruska című művét is Párizsban mutatták be 1911-ben. A mű ugyanakkor egyike Sztravinszkij azon alkotásainak, amely zenéjét és témaválasztását illetően leginkább támaszkodik az orosz hagyományokra. Az egy ősi keleti mesét feldolgozó Petruskában a szerző modernista korszakának csaknem teljes zenei eszköztára felvonul. A Pannon Filharmonikusok a darab 1947-ben − a szerző által − átdolgozott változatát játssza.

Sosztakovics I. gordonkaversenye is mutat keleties vonásokat. A tipikus Sosztakovics-mű magán hordja a zeneszerző szokásos stílusjegyeit, például a hangokba kódolt monogramot, valamint az idézés jelenségét, mely során más komponisták műveinek motívumait, témáit eleveníti fel. Az I. gordonkaversenyt áthatják az életrajzi elemek, Sosztakovics e versenyművet Msztyiszlav Rosztropovics csellistának írta és ajánlotta, aki tanítványa és barátja is volt egyben. A csellista mindössze négy nap alatt memorizálta a műfaj egyik legkomplexebb darabjának tartott alkotást.
Különös egybeesés, hogy a Pannon Filharmonikusok koncertjén közreműködő szólista, Szergej Szlovacsevszkij korábban többek között épp a darab ihletője, Rosztropovics tanítványaként tökéletesítette hangszeres tudását.

A hangversenyen Cristian Mandeal vezényli az együttest.

 

Jegyek kaphatók a www.jegymester.hu weboldalon ide kattintva.

 

Back

Contact

jegypénztár

Ticket Office of Kodály Centre

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
jegypenztar@pfz.hu
+36-72-500-300

Opening hours:
Mon–Thu: 10.00–6.00 pm
Fri: 10.00–6.00 pm
Sa–Su: only on performance days, open from 90 minutes before the performance start time

cím

The Headquarters and Rehearsal Room of the Pannon Philharmonic

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

közönség

Public relations

Ms. Nikolett Teszlák
ticket office manager
teszlak.nikolett@pfz.hu
+36 30 746 4155

info

Press relations

Ms. Csilla Szabó
communications manager
press@pfz.hu
+36 30 222 7992