1 2 3

Óvodás kislány nyerte a táblagépet

Véget ért a Segítség, komolyzene sorozat pályázata. A szakmai zsűrit egy óvodás kislány hangjegytündérei varázsolták el leginkább. Sok értékes pályamunka született, a második és a harmadik díj is megosztva került átadásra.

 

 

A 7 éves Csernik Eszter Zorka rajzát választotta a zsűri a legjobb pályamunkának a Segítség, komolyzene! sorozatban gyerekeknek meghirdetett pályázaton. Az első helyezett a március 8-i koncert keretében megtartott díjátadóról egy dps táblagépet vihetett haza, A hangjegytündér elvarázsol című rajza ugyanis a szakmai zsűri valamennyi tagját elbűvölte.

Csernik Eszter Zorka

 

A zsűriben a koncert házigazdái, Beck Zoli közismert könnyűzenész és Gönczy László zenetörténész, Horváth Zsolt zenekari igazgató, valamint a PFZ munkatársa, Pusztai Tünde művészettörténész kaptak helyet.

A legjobb pályamunka (Csernik Eszter Zorka: A hangjegytündér elvarázsol)


A zenekar a Segítség, komolyzene sorozat február 1-jei koncertjén hirdette meg gyerekeknek szóló rajz- és fogalmazáspályázatát, melynek keretében a jelentkezők a koncerten szerzett élményeiket igyekeztek átadni egy-egy pályamunkán keresztül.
A megosztott második helyet Hajnal Csenge Egy este a Kodály Központban című fogalmazása és a Rendes Blanka rajza nyerte el, mindketten egy zenetörténeti társasjátékkal lettek gazdagabbak.
 

Rendes Blanka rajza

 

„A klasszikus zene világa nem nagyon kápráztatott el. Egészen addig, amíg el nem mentem erre a koncertre. Az elején nem nagy kedvem volt elmenni, nem voltam oda az ötletért, hogy egy ilyen »paranormális« (legalábbis számomra) zenét kelljen másfél órán át hallgatnom. Ezt a véleményemet nagyon hamar megváltoztattam. (…) Felejthetetlen élmény volt.”

A harmadik helyen Ottó Flóra festménye és a Pintér Panna Egy meghatározó élmény címet viselő fogalmazása végzett, őket a Zeneszerzők nyomában című sorozat egy-egy kötetével ajándékozta meg a zenekar.

Ottó Flóra festménye


„Beck Zoli bácsi sajnos nem nagyon jár arra, ahol most ülünk, így hiába jelentkezem a jó választ tudva. (Jobb oldal, 10. sor :-) ) Nem adom fel, talán legközelebb szerencsém lesz!”

A zsűri különdíjban részesítette Ódor Lóránt festményét, nyereménye egy családi bérlet a Segítség, komolyzene sorozat következő évadára.

Ódor Lóránt festménye


A Pannon Filharmonikusok Segítség, komolyzene sorozatának csapata március 1-jén valamennyi pályázó kisgyereket különleges élményre hívta. A koncert előtt a gyerekek bekukkanthattak a Kodály Központ hangversenytermének színpada mögé, ellátogathattak a művészfolyosóra, találkozhattak a muzsikusokkal és a koncertek házigazdáival, akikkel közös sütizésen vehettek részt a művészbüfében.

Süti a büfében


A zenekar köszöni a sok értékes pályamunkát, nagy örömmel üdvözölte azokat, hiszen rendkívül fontosnak tartja, hogy rálásson arra, hogyan tükröződik a zenei élmény a gyerekek gondolatvilágában.

A koncert előtt a színpadon a pályázó gyerekek

 

A rajz, az irodalom és a zene, azaz a különböző művészeti ágak összekapcsolása végigkíséri a zenekar idei évadát. A Pannon Filharmonikusok 2013-ban budapesti koncertsorozata keretében szoros együttműködésbe kezdett a Kovács Gábor Művészeti Alapítvánnyal. E kapcsolat együttműködés, mely zene és képzőművészet inspiratív kapcsolatán alapul, a művészetekről való közös gondolkodás igényének talaján fogant. Az összefogás keretében az alapítvány a zenekar budapesti koncertsorozatának minden állomásához rendelkezésre bocsát egy kortárs festményt saját gyűjteményéből. Az alkotások szorosan illeszkednek a társulat koncertjein elhangzó művek zenei témájához. A festményeket a kapcsolódó hangversenyek estéjén kiállítják a Művészetek Palotájában, így a közönség is megérezheti képzőművészet és zene szoros kapcsolatát.

 

Back

Contact

jegypénztár

Ticket Office of Kodály Centre

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
jegypenztar@pfz.hu
+36-72-500-300

Opening hours:
Mon–Thu: 10.00–6.00 pm
Fri: 10.00–6.00 pm
Sa–Su: only on performance days, open from 90 minutes before the performance start time

cím

The Headquarters and Rehearsal Room of the Pannon Philharmonic

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

közönség

Public relations

Ms. Linda Potyondi
sales representative
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Press relations

Ms. Csilla Szabó
communications manager
press@pfz.hu
+36 30 222 7992