1 2 3

Turnébemutató: Andrei Gavrilov Pécsen

A virtuóz pianista Idén télen a Pannon Filharmonikusokkal játszik szerte Európában, de mindenekelőtt 2013. december 8-án a pécsi Kodály Központban.

A zenekar december végén nyugat-európai körútra indul, mely során Svájc és Németország legkiemelkedőbb koncerthelyszínein lép színpadra. A Pannon Filharmonikusok leteszi majd névjegyét a zürichi Tonhallében, a genfi Victori Hallban, turnéja zárásaként pedig Európa zenei világának tetején, a Berlini Filharmónia impozáns hangversenytermében tesz pontot a nemzetközi közönségnek komponált koncertsor végére.
A zenekar fontosnak érzi, hogy a nyugat-európai koncerthelyszínek ne jelentsenek áthidalhatatlan távolságot hazai közönségnek se, ezért december 8-án, vasárnap este 19 órakor TURNÉBEMUTATÓ KONCERTJÉN ad ízelítőt PÉCSI hallgatóságának.
A koncerten elhangzik majd az opera cárjának is tartott Glinka-mű, a Ruszlán és Ludmilla nyitánya, Rimszkij-Korszakov Seherezádéja, valamint Csajkovszkij b-moll zongoraversenye, a turnén is közreműködő ANDREI GAVRILOV játékával.
A virtuóz orosz pianista mindössze félévnyi felsőfokú tanulmányai után nyerte meg harminc évvel ezelőtt a Csajkovszkij-versenyt, pályája aztán rendhagyó módon ívelt felfelé. Néhány évvel később ugyanis ötéves házi őrizete vette kezdetét, 1984-ben, Gorbacsovnak köszönhetően kapott újra útlevelet. Újabb öt év múlva, pályája csúcsára érve visszavonult az előadó-művészettől. Nyolc év múlva, zongoratechnikáját átdolgozva tért vissza, a világ zenei elitje és a Pannon Filharmonikusok nagy örömére.
Andrei Gavrilov most játszik ELŐSZÖR a pécsi közönségnek!
A koncerten a Pannon Filharmonikusok zenekarát Michael Zukernik vezényli. Szólót játszik Deák Márta, a zenekar koncertmestere, 2013-ban ismételten Fischer Annie-ösztöndíjas hegedűművész.

Jegyek még kaphatók a Kodály Központ jegypénztárában és a www.jegymester.hu weboldalon.

 

 

Jótékonysági program

 

A koncert része annak a jótékonysági programnak, melynek keretében a Pannon Filharmonikusok a Fülöp-szigeteken pusztító tájfun után egyedül maradt gyerekeken igyekszik – közönsége bevonásával – segíteni!

A zenekar csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány „Fogadj örökbe” programjához, melynek keretében a szervezet olyan támogatókat keres, akik egy éven keresztül havi 3 ezer forinttal segítik a segítségre szoruló, Fülöp-szigeteki gyerekeket.  A zenekar a soron következő koncertjére is kibocsát 100 db jegyet 3000 Ft-os áron, mely jegyek bevételét a Fogadj örökbe! programnak ajánlja fel.
A Baptista Szeretetszolgálat a felajánlott támogatást elsősorban arra fordítja, hogy tiszta ivóvizet, orvosi ellátást, ruhát és rendszeres háromszori étkezést biztosítson a gyerekeknek.
A támogató jegyek a Kodály Központ jegypénztárában vásárolhatók meg.

Back

Contact

jegypénztár

Ticket Office of Kodály Centre

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
jegypenztar@pfz.hu
+36-72-500-300

Opening hours:
Mon–Thu: 10.00–6.00 pm
Fri: 10.00–6.00 pm
Sa–Su: only on performance days, open from 90 minutes before the performance start time

cím

The Headquarters and Rehearsal Room of the Pannon Philharmonic

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

közönség

Public relations

Ms. Nikolett Teszlák
ticket office manager
teszlak.nikolett@pfz.hu
+36 30 746 4155

info

Press relations

Ms. Csilla Szabó
communications manager
press@pfz.hu
+36 30 222 7992