1 2 3

Bencze Csaba Junior Prima Díjat nyert

Bencze Csaba, a Pannon Filharmonikusok fiatal harsonaművésze Junior Prima Díjat nyert.

Büszkén és örömmel értesültünk róla, hogy zenekarunk harsonaművésze, Bencze Csaba zeneművészeti Junior Prima Díjat nyert.

A díjakat 2013. december 2-án este a budapesti Zeneakadémián adták át. A díjra idén 23 jelölés érkezett, a szakmai zsűri 10 elismerést osztott ki. 

A zenekar szívből gratulál fiatal tagjának a kitüntető elismeréshez!

"Legjobbnak lenni – ez nem csupán egy élet munkáját és tapasztalatait felhalmozó ember kiváltsága. Kiemelkedni már korán, különleges tehetséggel is lehet, amelyet szorgalmasan ápolva, a tudást fejlesztve később a jövőt formáló erővé érhet a jól használt adottság.

A Prima Primissima életre hívói 2007-ben úgy döntöttek, hogy önálló díjjal kívánják jutalmazni a fiatal korosztály köréből azokat, akik a jók között is a legjobbak. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc év alatti fiatalok ekkortól érdemelhetik ki a minden évben odaítélt Junior Prima Díjat.

A tehetséges fiatalok támogatása különösen fontos, hiszen jövőnk az ő kezükben van. Bíztatnunk kell őket – akár jó szóval, akár anyagi elismeréssel. A Junior Prima Díj komoly ösztönzést szeretne adni az ifjú tehetségek kibontakozásához: egy erős visszajelzést arról, hogy érdemes dolgozni, jól teljesíteni, mert ahol eredmény van, oda az elismerés is megérkezik." /primissima.hu/

 

A Pannon Filharmonikusok muzsikusa mellett az idei díjazottak között van még többek között Solti Árpád zeneszerző is, aki a zenekar februári, Valentin-napi koncertjén is közreműködik.

Back

Contact

jegypénztár

Ticket Office of Kodály Centre

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
jegypenztar@pfz.hu
+36-72-500-300

Opening hours:
Mon–Thu: 10.00–6.00 pm
Fri: 10.00–6.00 pm
Sa–Su: only on performance days, open from 90 minutes before the performance start time

cím

The Headquarters and Rehearsal Room of the Pannon Philharmonic

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

közönség

Public relations

Ms. Nikolett Teszlák
ticket office manager
teszlak.nikolett@pfz.hu
+36 30 746 4155

info

Press relations

Ms. Csilla Szabó
communications manager
press@pfz.hu
+36 30 222 7992