1 2 3

Hangos siker Normandiában

A zenekar koncertjén a közönség néhány tagja állva tapsolt, és a tetszés egyezményes jele, a "bravo" bekiáltás is többször elhangzott.

Hangos siker övezte a Pannon Filharmonikusok 2013. november 25-i koncertjét a VII. Őszi Normandiai Fesztiválon, Rouen városában. A Théâtre Charles Dullinban adott hangversenyen a zenekar Wagner Trisztán és Izolda című operájának Henk de Vlieger által áthangszerelt zenekari keresztmetszete mellett Bartók Béla A kékszakállú herceg várát játszotta, amit a közönség hatalmas ovációval fogadott, köztük sokan állva tapsoltak vagy a nemzetközi szinten jól ismert „bravo”  bekiáltással fejezték ki tetszésüket.
A koncerteken a Pannon Filharmonikusok Daniel Kawka vezényletével, Cser Krisztián és Miksch Adrienn közreműködésével lépett színpadra.

A fesztivál idén „Masculin/Féminin” címmel kortárs és történelmi témájú művek feldolgozásával, más és más művészeti ágak – színház, zene, tánc - nyelvezetét segítségül hívva a férfiasság és a nőiség kérdéséről szól.
A fesztivált követően a zenekar a normandiai koncert műsorából ízelítőt ad pécsi közönségének is november 29-én, 19 órakor a Kodály Központban, Zenekari szenvedély című koncertjén.

Back

Contact

jegypénztár

Ticket Office of Kodály Centre

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
jegypenztar@pfz.hu
+36-72-500-300

Opening hours:
Mon–Thu: 10.00–6.00 pm
Fri: 10.00–6.00 pm
Sa–Su: only on performance days, open from 90 minutes before the performance start time

cím

The Headquarters and Rehearsal Room of the Pannon Philharmonic

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

közönség

Public relations

Ms. Nikolett Teszlák
ticket office manager
teszlak.nikolett@pfz.hu
+36 30 746 4155

info

Press relations

Ms. Csilla Szabó
communications manager
press@pfz.hu
+36 30 222 7992