1 2 3

Operával ajándékozzuk meg a házasulókat

Különleges produkcióra készülnek február 9-én a  Pécsi Nemzeti Színház és a Pannon Filharmonikusok zenekar művészei. Az áprilisi színházi operapremier előtt a két társulat Gounod Rómeó és Júlia operájának koncertszerű előadásával lép fel a Kodály Központban, amely a decemberi Wagner opera bemutatója kapcsán bebizonyította, hogy egy opera énekhangjait is tökéletes akusztikával adja át a közönségnek.
 

 

A Rómeó és Júlia színmű számtalan adaptációja közül ez az opera követi legsimulékonyabban Shakespeare drámáját, s a Faust mellett ez Gounod egyetlen operája, amelyet a világ színpadai töretlenül repertoárjukra tűznek.

 

 

Az előadásban a Pannon Filharmonikusok mellett közreműködnek a Pécsi Nemzeti Színház művészei, a rendező Nagy Viktor, az előadás karmestere pedig Kovács János.

A szcenírozott, koncertszerű előadás mellett az est másik különlegessége az a gesztus, amellyel a rendezők az idén házasulókat, és a 25, illetve 50 éve házasokat köszönti. Mindazok, akik 2013-ban kötnek házasságot, vagy idén ünneplik az ezüst, illetve aranylakodalmukat, ajándék belépőt kapnak az előadásra a házassági időpont-foglalási igazolás vagy a házassági anyakönyvi kivonat bemutatásával.

 

Az előadásra a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Nemzeti Színház bérletesei bérletszelvényük felmutatásával 50% kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet a Kodály Központ jegypénztárában!

 

JEGYVÁSÁRLÁS ITT

Back

Contact

jegypénztár

Ticket Office of Kodály Centre

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
jegypenztar@pfz.hu
+36-72-500-300

Opening hours:
Mon–Thu: 10.00–6.00 pm
Fri: 10.00–6.00 pm
Sa–Su: only on performance days, open from 90 minutes before the performance start time

cím

The Headquarters and Rehearsal Room of the Pannon Philharmonic

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

közönség

Public relations

Ms. Nikolett Teszlák
ticket office manager
teszlak.nikolett@pfz.hu
+36 30 746 4155

info

Press relations

Ms. Csilla Szabó
communications manager
press@pfz.hu
+36 30 222 7992