Pannon Filharmonikusok

www.pfz.hu
Regisztráció

europa cantat

civitatis

Közreműködők

Farkasréti Mária

Régine - szoprán

Veszprémben született, zenei tanulmányait a Csermák Antal zeneiskolában kezdte Ötvös Károly növendékeként. 1986-ban felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Németh Zsuzsa volt a főtárgy tanára. Későbbiekben zenei tanulmányait magánúton folytatta. Legmeghatározóbb tanárai: Kaposy Margit és Kéringer László. 1988-1996 között a Magyar Állami Operaház Erkel Színházának kórusában énekelt, 1990-től címzetes magánénekesként. 1992-ben a debreceni Csokonai Színház ösztöndíjasaként debütált a Tosca címszerepében. 1996-ban Pál Tamás szerződtette a szegedi Nemzeti Színház operatársulatához szólistaként. Budapesten 1999-ben debütált Senta szerepében. Rendszeresen vendégszerepelt Hollandiában, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Németországban és Ausztriában. Betegség miatt karrierje évekre megszakadt, majd gyógyulása után 2005-ben tért vissza a színpadra Donna Elvira szerepében. Visszatérése óta szabadúszó. Főbb szerepei: Grófné (Figaro házassága), Donna Elvira (Don Giovanni), Despina (Così fan tutte), I. és II. dáma (A varázsfuvola), Leonora (A trubadúr), Abigél (Nabucco), Amelia (Az álarcosbál), Tosca (címszerep), Turandot (címszerep), Manon Lescaut (címszerep), Santuzza (Parasztbecsület), Senta (A bolygó hollandi). Az elmúlt években az Operaházban bemutatkozott Dohnányi A tenor című operájának Jenny szerepében, a mű lemezfelvételén is közreműködött; Kodály Háry János című daljátékának Császárné szerepében, Angiolieri asszonyként Vajda János Mario és a varázsló című operájában, valamint Coigny grófné (Andrea Chénier), La Ciesca és Zelatrice nővér (Puccini: Triptichon) szerepében. Mozart, Verdi és Dvořák Requiemjének szoprán szólói, illetve Bach János passiójának és Händel Messiás című oratóriumának szoprán szólói, illetve dalciklusok (pl. Wagner: Wesendonk-dalok) is szerepelnek repertoárján.

Rendezvénynaptár

Kontinenseken át

febr 22. | 19:00 | Kodály Központ

vezényel: Gilbert Varga

E.ON koncertsorozat: Kontinenseken át

febr 23. | 19:30 | MÜPA

vezényel: Gilbert Varga

Művészbejáró 3. - Zene karnyújtásnyira

márc 1. | 19:00 | Kodály Központ

Akváriumi keringő 2.

márc 2. | 16:00 | Pécs Zoo

Csigaház VI. - Réztestű fák

márc 3. | 15:30 | Kodály Központ

Csigaház VI. - Réztestű fák

márc 3. | 17:00 | Kodály Központ