1 2 3

Landliebe

Klasszikus bécsi tájkép

Wolfgang Amadeus Mozart: A színigazgató – nyitány
Wolfgang Amadeus Mozart: Esz-dúr zongoraverseny, K. 271
Ludwig van Beethoven: VI. "Pastorale” szimfónia

Berecz Mihály – zongora

Vezényel: Keller András

Koncert várható hossza: 113' 00"
Jegyárak: 4990, 3990, 2990 Ft
Jegyvásárlás

Landliebe – azaz vidéki szerelem vagy vidékszeretet, a vidék tisztelete. Az este folyamán a bécsi klasszikusok vidéki kalandjaiba nyerhetünk bepillantást. Az első mű, A színigazgató nyitánya ugyan éppenséggel Bécshez kötődik és II. József volt a megrendelője, de a zene mégis afféle vásári komédiához készült, ami harsány és gyakran banális témákból építkező hangzásán is érezhető. A 21 éves Mozart Salzburgban találkozott egy fiatal és tehetséges francia zongorista hölggyel Victorie Jenamy személyében – neki ajánlotta a 271-es számú zongoraversenyt. Ez a versenymű a szerző ifjúsága ellenére meglepően komoly és újítani vágyó, gyászindulószerű lassú tétele igazán mély érzelmeket fogalmaz meg. Beethoven VI. szimfóniája az Egy este vidéken alcímet kapta. Ez a mű több tekintetben is kilóg a Beethoven-szimfóniák sorából. Egyrészt azzal, hogy öttételes, másrészt azzal, hogy az egyes tételek külön címeket kaptak, afféle programzenévé téve a szimfóniát, harmadrészt pedig azzal, hogy talán ebben kap legkevesebb helyet a patetikus beethoveni mondanivaló, helyette egy közvetlen, társasági, egy-egy helyzetből vagy természeti képből nyert benyomásait a kottában is rögzítő, szemlélődő szerzővel találkozhatunk.

Keller András először vezényli a Pannon Filharmonikusokat

2022. október 13-án este nem mindennapi művek csendülnek fel a pécsi Kodály Központban – ráadásul nem mindennapi előadásban: a Landliebe című hangversenyen a Concerto Budapest Kossuth-díjas zeneigazgatója, Keller András vezényli a Pannon Filharmonikusok zenekarát, akivel a karmesterség és az átélt zenélés csodáján túl a programban elhangzó Beethoven- és Mozart-darabokról is beszélgettünk.

Meséljen a Pannon Filharmonikusokkal való együttműködéséről! Volt már alkalmuk korábban együtt dolgozni?

Ez lesz az első közös koncertünk, amire nagy várakozással készülök. A PFZ-t remek zenekarnak tartom, kiváló karmesterekkel és igazgatóval, akik valóban komoly munkát végeznek. Eddig csak távolról figyeltem a pályájukat, illetve tavaly meghívtam őket egy rendezvényünkre, a Magyar Kincsek Ünnepére, ahol Bogányi Tiborral léptek fel, aki egyébként már vezényelte a Concerto Budapestet egy másik, bérletes koncert alkalmával. A Magyar Kincsek Ünnepe rendezvényen Tibor idén is fogja dirigálni a Concertót, a bérletben szintén, tehát valójában ő már kezd összeszokni a Concerto Budapesttel. Én viszont most fogok először találkozni az ő zenekarával.

Mit tart a PFZ különleges erősségének?

Véleményem szerint nagyon nagy lelkesedéssel, rendezetten és felkészülten játszanak érzékeny, nagyszerű muzsikusok. Kiváló műhelynek tartom a PFZ-t!

Mozart zenéje milyen tapasztalatokat erősít meg önben?

A Mozart-játék sokat követel, amihez értenünk kell, hogy is mozog egy zenei szövet. Ahogy a belső szerveink számunkra láthatatlan mozgása összeköttetésben áll a légzésünkkel, úgy a zenének is ugyanolyan természetesen kell tudni lélegeznie, attól függően, hogy milyen a metruma, karaktere. Ha ennek megtaláljuk a helyes módját, a zene hirtelen olyan életre kel, hogy boldoggá teszi azt is, aki játssza, azt is, aki hallgatja. Én kifejezetten azt keresem, hogy hogyan tudunk együttlélegezni a zenében.

(PAPAGENO)

Koncert kép

Keller András  magyar és a nemzetközi kulturális élet kiemelkedő szereplője Prima Díjasként a decemberben kihirdetendő Prima Primissima díj jelöltjévé vált. A Prima Primissima évről évre példaképként állítja a társadalom elé azokat a kiválóságokat, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet mindannyiunk számára. Gratulálunk a rangos elismeréshez!

Szeretettel hívjuk közönségünket Landliebe című koncertünkre, hogy személyesen élhessék át itt Pécsett, hogyan kel általa is életre a zene, "hogy boldoggá tegye azt is, aki játssza, azt is, aki hallgatja", lélegezzünk együtt a zenében!

 

"Keller András hegedűművész, karmester hétévesen kezdett hegedülni, 14 évesen felvették a Zeneakadémiára. 1983-ban megnyerte a Hubay hegedűversenyt, majd Ferencsik János meghívására az Állami Hangversenyzenekar koncertmestere és az Országos Filharmónia szólistája lett. 1984 és 1991 között a Budapesti Fesztiválzenekar koncertmestere. 1987-ben megalapítja a Keller Quartettet, amellyel 1990-ben megnyerték a világ két legjelentősebb vonósnégyes versenyét. Karmesterként 2003-ban debütált az Orchestre di Padova e Veneto élén. 2007 óta a Concerto Budapest zeneigazgatója, a londoni Guildhall School of Music and Drama professzora és az International Bartók Chair birtokosa. A Kossuth, Liszt és Bartók-Pásztory díjas Érdemes művész munkásságát világszerte 65 nemzetközi díjjal jutalmazták." (Prima Primissima Díj)

Kedves Közönség!

Tisztelettel hívjuk fel figyelmüket, hogy a koncerten kiosztott műsorlapot letölthetik előre a honlapunkról a koncert oldaláról. Bízunk benne, hogy idővel kevesebb nyomtatott kiadvánnyal, közösen óvjuk a környezetet!

LAPOZÓS ONLINE MŰSORFÜZETÜNK ide kattintva olvasható!

Koncert kép

Beethoven szenvedélyesen szerette a vidéki életet. Egyfelől volt benne ezzel kapcsolatban valami a városi emberek romantikus rajongásából, másfelől a határidőkkel állandóan bajlódó szerző nyaranta az ilyen pihenéseken érezte szabadnak magát:

„Mily boldog Ön, hogy már hamarosan falura mehet! Én csak 8-án leszek e boldogság részese, gyermekesen örülök neki. Milyen boldog leszek, ha egy ideig bokrokban, erdőkben, fák alatt, fűben és sziklák körül bolyonghatok. Senki sem tudja annyira szeretni a vidéket, mint én. Mert bizonyára az erdő, a fák és a sziklák olyan visszhangot keltenek, amilyenre az ember vágyik”.

 

Vidéki élményeinek leveleiben és műveiben is hangot adott időnként, de legnagyobb "élménybeszámolója" a VI. szimfónia, melyet eredetileg részletes programmal tervezett ellátni, de végül csak egy-egy mondatot fűzött a tételekhez, mondván, hogy "hagyni kell, hogy a hallgatóság felfedezze a helyzeteket", mert "a hangszeres zenében minden festészet elvész, ha túlzásba viszik", és  "bárki, akinek van fogalma a vidéki életről, sok cím nélkül is kiismerheti magának a zeneszerző szándékait". Ezáltal titka lett ennek a szimfóniának. Mintha Beethoven csak a helyszíneket árulná el, de azt, hogy pontosan kivel és mivel találkozott, csak a zene által sejteti. A művet meghallgatva talán mi is megsejthetjük!

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992