Bogányi Tibor

vezető karmester

"Bogányi az a karmester, aki, úgy érezzük, mindig felfedezőként közelít a megszólaltatandó zenéhez, és a művekben folyamatosan izgalmas és friss mozzanatokra talál. (…) magától értetődő természetességgel és szuggesztíven tudja megmutatni a zenei folyamatok irányát, érzékeltetni a nagyforma boltíveit." (Kultúra.hu, 2017.)

A magyar származású Bogányi Tibort a finn karmester-generáció legérdekesebb és legtehetségesebb tagjaként tartják számon. 28 évesen a Turku Philharmonic Orchestra vezető karmesterévé nevezték ki, 2003 és 2006 között töltötte be ezt a posztot. 2008-tól hat éven át a Lappeenranta Városi Zenekar zeneigazgatója és vezető karmestere. A híres, háromévente megrendezésre kerülő nemzeti Lappeenranta Énekverseny zenekarát is ő vezényelte 2010-ben.

A fiatal karmester az összes nagy finn zenekart dirigálta már, beleértve a Helsinki Filharmonikusokat, a Finn Rádió Szimfonikus Zenekarát, a Tampere Filharmonikusokat, és a Lahti Szimfonikusokat. Állt már az Oulu, Jyväskylä, Kuopio és Vaasa Városi zenekarok pódiumán. Számos ifjúsági zenekart vezényelt, 3 évig művészeti igazgatója volt a VIVO Ifjúsági Szimfonikus Zenekarnak. Világszerte ismert, szerepelt már a Staatsphilharmonie Rheinland-Pfalz-zal, az Orchester National du Capitole de Toulouse-zal, a Koppenhágai Filharmonikusokkal, a Mexico Állami Zenekarral, a Macao Szimfonikusokkal, a Sanghai Operával, a Szentpétervári Nemzeti Szimfonikus Zenekarral, a MÁV Szimfonikus Zenekarral, a Debreceni Filharmonikusokkal, a Nagyváradi Filharmonikusokkal, a Marosvásárhelyi Filharmonikusokkal és a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekarral.
Rendkívül széles repertoárral rendelkezik a szimfonikus zenétől a kórusműveken át egészen az operáig és balettig. Nagy sikerrel dirigálta Stravinsky Le sacre du printemps-ját, Bizet Carmen-jét és Puccini Tosca-ját. 2006 őszén Mozart Cosi fan tutte-jét vezette a Finn Nemzeti Operában, 2009-ben Verdi La traviata-ját, 2010-ben pedig Mozart Don Giovanni-ját. 2005-ben egy olyan Bartók Béla sorozatot szervezett és vezényelt, mely Bartók összes művét felvonultatta, beleértve a Kékszakállú herceg várát, a Csodálatos mandarint vagy a Concerto-t. Gordonkaművészi diplomáját megszerezve Jorma Panula és Lief Segerstam professzoroknál tanult tovább a híres Sibelius Akadémia karvezető osztályában. Karmesteri diplomaszereplése Aulis Sallinen Hobbit című operájának világpremierje volt a Finn Nemzeti Operában.
Bogányi Tibor
Janos Fürst tanítványa lehetett a Párizsi Konzervatóriumban, majd Sir Colin Davisnél és Juri Simonovnál fejlesztette tovább tehetségét. 1999-ben második helyezést ért el Jorma Panula Nemzetközi Karvezetési Versenyén. Csellistaként 1996-ban megnyerte a Weiner Leó Versenyt, majd 1999-ben a Kuhmo Nemzetközi Trió Versenyt, színpadon pedig máig láthatjuk hangszerével éppúgy, mint karmesteri pálcával. A finn kultúra közvetítésére irányuló művészeti tevékenysége elismeréseként 2015 decemberében a finn állam a Finn Oroszlán Lovagrend I. osztályú érdemrendjével tüntette ki. 2017-ben a karmesteri és csellóművészi tevékenységének elismeréseként a Magyar Arany Érdemkeresztet vehette át.

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

Nyitvatartás:
hétfő-szombat: 10.00 - 18.00

Telefonszám:
0672/500-300

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Tátrai Blanka
értékesítési menedzser
tatraipontblankakukacpfzponthu

Szőts Dorottya
jegypénztáros
szotspontdorottyapontevakukacpfzponthu

info

Sajtó
kapcsolat

Tóth Eszter
kommunikációs munkatárs
tothponteszterkukacpfzponthu
Tel.: 20/449-8552