Pannon Filharmonikusok

www.pfz.hu
Regisztráció

europa cantat

civitatis

Közreműködők

Remenyik Balázs

zongora

13 éves, a komlói a Felsőszilvási Általános Iskola 7. osztályában tanul. Zenei tanulmányait a komlói Erkel Ferenc Zeneiskolában kezdte 7 évesen. Először Milbauer Mária, majd 2 év után Kovácsné Márfi Rita vezettek be a zongorázás rejtelmeibe. 2015 szeptemberétől a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola növendéke, tanára Megyimóreczné Schmidt Ildikó.

Több kiemelkedő eredményt ért el eddigi zenei tanulmányai során: 2014-ben kiemelt arany minősítést kapott a Baranya Megyei zongoristák négykezes találkozóján, és részt vett a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny döntőjén. 2015-ben arany fokozatot ért el a Baranya Megyei Zongorista Növendékek Találkozóján. Ebben az évben dicséret díjat kapott az Országos Ferenczy György Zongoraversenyen. 2016 tavaszán a legmagasabb pontszámmal jutott be a területi válogatóból a nyíregyházi Országos Zongoraverseny döntőjébe. Ez év novemberében 3. helyezett lett a Nemzetközi Takács Jenő Zongoraversenyen Oberschützen-ben. Az idei Virtuózok tehetségkutató verseny döntőse lett, valamint ebben a tanévben a Városközponti Általános Iskola tantestülete „Központi Oscar-díj-jal jutalmazta meg zeneiskolai eredményeit.

Rendezvénynaptár

Classical Chill Out

dec 12. | 21:00 | Kodály Központ

vezényel: Vajda Gergely

Nékünk gyermek született - Karácsonyi ünnepi hangverseny

dec 20. | 19:30 | Pécsi Bazilika

vezényel: Dobos László és Vass András

Karácsonyi hangverseny

dec 21. | 20:00 | Eszéki Szent Péter és Pál Bazilika

vezényel: Dobos László és Vass András

Újévi díszhangverseny

2018. jan. | 2 19:00 | Kodály Központ

vezényel: Bogányi Tibor

Csigaház IV. - Hat húron pendülünk

2018. jan. | 6 15:30 | Kodály Központ

Csigaház IV. - Hat húron pendülünk

2018. jan. | 6 17:00 | Kodály Központ