Pannon Filharmonikusok

www.pfz.hu
Regisztráció

europa cantat

civitatis

Hamar Zsolt

A PANNON FILHARMONIKUSOKAT MEGÚJÍTÓ ZENEIGAZGATÓ

 

Az 1968-ban született karmester hatéves korában kezdett zongorázni, majd a Bartók Béla Konzervatóriumban tanult zeneszerzést. A Zeneakadémia zeneszerzés szakát Petrovics Emil osztályában végezte, a karmesterképző szakon Lukács Ervin és Gál Tamás voltak a tanárai.

1995-ben kiváló eredménnyel diplomázott, ugyanebben az évben 2. helyezést kapott, és közönségdíjat nyert a Magyar Televízió 8. Nemzetközi Karmesterversenyén.

1996-ban a spanyolországi Cadaques-ben rendezett karmesterversenyen ugyancsak második díjat nyert, 1997-ben a Portugál Rádió Nemzetközi Karmesterversenyén pedig első helyezett lett.

1995-től egy évig Vásáry Tamás mellett dolgozott. 1996 és 1997 között a Zeneakadémia óradíjas tanára. Karmesterként bejárta az ország szinte összes szimfonikus zenekarát, rendszeresen vezényel a Magyar Állami Operaházban.

1997 őszén Kocsis Zoltán zeneigazgató javaslatára a Nemzeti Filharmonikusok első állandó karmesterévé nevezték ki.

1999 szeptemberében a 6. Nemzetközi Antonio Pedrotti Karmesterversenyen, Trentóban ismét első helyezést ért el. Külföldi sikereit jelzi, hogy Európa hangversenytermeinek rendszeres meghívottja, sőt az Amerikai Egyesült Államokba és Japánba is hívják. Lorin Maazel asszisztense a Salzburgi Ünnepi Játékokon. Verdi Rigolettoját vezényli a Teatro Liricoban, Cagliariban. 2000 őszétől a Pécsi Szimfonikus Zenekar vezető karmesteri és művészeti igazgatói állását is betölti. 2001 őszétől a Magyar Állami Operaház karmestere, ugyanettől az évtől az Orchestra di Padova e del Veneto állandó vendégkarmestere.

2001-ben a nemzeti kulturális örökség minisztere Liszt Ferenc-díjjal jutalmazta munkáját.

2004-től 2007-ig az Orchestra di Padova e del Veneto első karmestere. Rendszeresen fellép Linzben a Bruckner Orchester, Japánban a Japan Philharmonic Orchestra, Salzburgban a Mozarteum Orchester élén, Bázelban, Meranóban és még Európa számos zenei centrumában. A Pannon Filharmonikusokkal 2005-ben Mahler I. szimfóniájának 1893-as weimari változatát rögzítette CD-re a Hungaroton kiadásában. 2006-ban munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend lovag keresztjét kapta.

2007-ben debütált a Zürichi Operában, a világ 10 legrangosabb operaháza egyikének számító művészeti fellegvárban.

A 2003-ban megújult Pannon Filharmonikusok célja magas színvonalú, érdekes, innovatív komolyzenei produkciók létrehozása. Az intézményi megújulás művészeti és szervezeti innovációt is jelentett. A művészeti megújulást Hamar Zsolt, Liszt-díjas karnagy, a Pannon Filharmonikusok zeneigazgatójának neve fémjelezte. Az alaposabb szakmai felkészülési rendszer bevezetése, kortárs zenei művekkel bővített programok, a kulturális, társadalmi igényekre válaszoló műsorok, kreatív egyedi projektek magas színvonalú összeállítása mind a szakmai színvonal emelkedését hozták. Hamar Zsolt 9 évnyi zeneigazgatói munkája olyan magas fokú szakmai igényt alakított ki a zenekarban, mely a további fejlődés stabil alapját szolgáltatta.

Rendezvénynaptár

Művészbejáró I. - Zene karnyújtásnyira

márc 30. | 19:00 | Kodály Központ

Csajkovszkij: Az ötödik

ápr 6. | 19:00 | Kodály Központ

vezényel: Gilbert Varga

Babzsák VIII.

ápr 11. | 16:00 | Kodály Központ

Máté-passió − Húsvéti ünnepi hangverseny

ápr 13. | 19:30 | Kodály Központ

vezényel: Bogányi Tibor

Bartók-est a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Balett előadásában

ápr 25. | 19:00 | Kodály Központ

vezényel: Bogányi Tibor

Bartók-est a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Balett előadásában

ápr 26. | 19:00 | Kodály Központ

vezényel: Bogányi Tibor