Pannon Filharmonikusok

www.pfz.hu
Regisztráció

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesüljön elsőként híreinkről!

Első állandó vendégkarmester - Kocsis Zoltán

1952-ben született Budapesten. Ötéves korában kezdett zongorázni. 1963-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora és zeneszerzés szakos tanulója volt, majd 1968-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója lett Kadosa Pál és Rados Ferenc tanítványaként.
Nemzetközi karrierje 18 éves korában a Magyar Rádió Beethoven-versenyének megnyerésével indult. Néhány év alatt szinte berobbant a nemzetközi zenei világba. Fellépett a világ számos vezető zenekarával, mint például a Berlini Filharmonikusok, a Royal Philharmonic Orchestra, a Bécsi Filharmonikusok, a Chicago-i Szimfonikus Zenekar, a San Francisco-i Szimfonikus Zenekar. Rendszeres sztárvendége a nemzetközi zenei élet rangos fesztiváljainak: Edinburgh, Párizs, Tours, Luzern, Salzburg, Prága, Menton, stb., és olyan kiemelkedő karmesterekkel dolgozott, mint Claudio Abbado, Christoph von Dohnányi, Edo de Waart, Charles Mackerras, Lovro von Matacic, Charles Dutiot, Herbert Blomstedt, Michael Tilson Thomas. 1983-ban Fischer Ivánnal megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. 1987 óta karmesterként is fellép és zongoraművészi pályája mellett komponál is. Kocsis Zoltán 1997. őszétől vette át a Nemzeti Filharmonikus Zenekar irányítását. Művészi koncepciójának megfelelően azóta szélesedett az együttes repertoárja, irányítása alatt több mű magyarországi ősbemutatójára sor került. 2004. január 26-án a Cannes-i "Midem"-en, a világ legnagyobb zenei szakvásárán (Franciaország) Kocsis Zoltán különdíjat, életműdíjat kapott, 2005-ben a magyar állam másodszor is Kossuth díjjal ismerte el munkáját.

Rendezvénynaptár

Szabadtéri zenekari PIKNIK

máj 25. | 18:00 | Kodály Központ

vezényel: Bogányi Tibor

Haydn: A Teremtés - oratórium (In memoriam Szkladányi Péter)

máj 29. | 19:30 | Kodály Központ

vezényel: Howard Williams

Évadzáró hangverseny

jún 6. | 19:00 | Kodály Központ

vezényel: Bogányi Tibor

Mesterek és tanítványaik: Erdélyi Dániel karmester

jún 15. | 19:00 | Kodály Központ

vezényel: Erdélyi Dániel